RESnWEB Trend Riport (2020/05/13)

Szakmai csapatunkkal mindent megteszünk azért, hogy hasznos ötletekkel, információkkal és eszközökkel segítsük ügyfeleinket, melynek egyik eszköze, hogy rendszeresen megosztjuk velük több, mint 180 partner szálláshelyünk új foglalásainak illetve lemondásainak tendenciáját grafikus módon. Néhány mérföldkőnek nevezhető riportot megosztunk szélesebb körben is, valamivel később, mint ügyfeleinkkel.

További növekvő tendencia, megindult a júniusi pick-up, májusra is jönnek foglalások, az év végi ünnepekre is van már kereslet

Ez elmúlt napokban is tovább erősödött az új foglalások száma, és ami külön jó hír, hogy az augusztus után immár nem csak a július, de a júniusi pick-up növekedése is látványos. Dömpingről még nem beszélhetünk, de körülbelül most 50-60%-nál járunk a napi új, jövőbeni foglalások száma (szobaéjszakában) tekintetében ahhoz képest, mint ahol akkor járnánk, ha nem lett volna koronavírus. Tehát bőven van még hova növekedni, de a javuló tendencia egyértelműen látszik a számokból.

A májusban már nyitva lévő vidéki szálláshelyek is szép számú foglalást realizálnak, így ha a foglaltsági rekordok nem is dőlnek mostanság meg, de annyi vendég a legtöbb helyen biztosan van már, hogy megérte visszanyitni. A különbségeket leginkább a szállások közötti márkaismertség, törzsvendég-adatbázis mérete és az újranyitást megelőző, illetve azt követő marketing tevékenység eltérő mértéke okozza. Sokat elárul, hogy az elmúlt 30 napban a május végi Pünkösdre érkezett be a legtöbb foglalás.

Előrejelzésünk szerint június első hetében érhetjük el a napi új foglalások tekintetében azt a szintet, ami a járvány beköszönte előtt megszokott volt, és június-július hónapokban jelentősen intenzívebb pick-upra lehet számítani (elsősorban a nyári hónapokra).

A következő hetekben célszerű minden eszközünket és értékesítésért felelős kollégánkat fokozott készenlétbe állítani, sőt, ha szükségesnek látjuk, akkor még akár extra létszámot is a telefonok és az emailek kezelésére dedikálnunk, mert a lerövidült nyári foglalási időszakban minden nem felvett telefonhívás, vagy túl későn megválaszolt email potenciális foglalástól való elesést, kisebbik rossz esetében a direkt értékesítési oldalról a jutalékos közvetítői oldalakra való átterelődését eredményezheti, ami kisebb szálláshelyek esetében is milliós nagyságrendű profit kiesést eredményezhet csak a nyári szezon időszakában.

Akinek még nem lenne feltöltve az őszi-téli időszak árakkal, az pedig vessen egy pillantást az elmúlt 30 napban beérkezett jövőbeni foglalások időbeni eloszlásának grafikonjára, ahol látható, hogy az év utolsó negyedéve, ezen belül október illetve a Karácsony és a Szilveszter időszaka már most intenzív keresletet mutat.

 

 

 

 

Related Posts