RESnWEB Trend Riport (2020/04/24)

Szakmai csapatunkkal mindent megteszünk azért, hogy hasznos ötletekkel, információkkal és eszközökkel segítsük ügyfeleinket, melynek egyik eszköze, hogy rendszeresen megosztjuk velük több, mint 180 partner szálláshelyünk új foglalásainak illetve lemondásainak tendenciáját grafikus módon. Célunk nem a pánikkeltés, sokkal inkább a megnyugtatás és a higgadt gondolkodás elősegítése. Néhány mérföldkőnek nevezhető riportot megosztunk szélesebb körben is, valamivel később, mint ügyfeleinkkel.

Az augusztus-október időszak továbbra is erősödik, június-július hónapokra még kivárás van

A hét elején örömmel láttuk a statisztikákban, hogy a sárga TREND vonal (ami az új foglalások és a lemondott foglalások arányát mutatja meg) 5 hétnyi erősen negatív tartományba zuhanás és padlón maradás után végre meredeken visszaemelkedett a pozitív tartományba (X tengely fölé, vagyis már vannak olyan napok, hogy több új foglalás jön, mint amennyi lemondás a jövőbeni dátumokra). A hét ebből a szempontból kissé vegyesen alakult, de mindvégig 0 körül mozgott, vagyis meredek visszazuhanás már egyik nap sem következett be.

Ami a hónapok teljesítményét illeti, tovább erősödött az augusztus (immár nagyobb pick-upot produkált összességében a március 11-ei vészhelyzet kihirdetése óta eltelt időben, mint a szeptember. A pick-up grafikonon a szürke vonal a sárga fölé ment, de konstansan emelkedik az őszi két hónap is (szeptember, október). A június-július hónapok korábbi csökkenése is megállt, köszönhetően annak, hogy az elmúlt napokban a napi szintű lemondások mellé azonos nagyságrendű új foglalás is érkezett, így legalább ennek a 2 hónapnak sem csökkent tovább a foglalásállománya.

Utolsó grafikonunkon jól látszik, hogy az új foglalásokon belül az elmúlt napokban már stabilan nem a módosítások miatti foglalások (szürke rész) voltak túlsúlyban, vagyis az új foglalások zöme mögött valóban olyan foglaló vendég van, akinek korábbi foglalása még nem volt.

Amire mai tudásunk szerint lélekben készülünk, hogy a héten, május 3-ig meghosszabbított kijárási korlátozásokat, május 4-től új, részben már feloldó intézkedések követhetik, és hamarosan körvonalazódhat már a dátum, hogy mikortól lesz lehetősége a szállodáknak visszanyitniuk. Ennek hatására viszont reményeink szerint a vendégek is felbátorodnak majd, a foglalási kedv jelentősen élénkülni fog és augusztus mellett első körben július hónap foglalásállománya is emelkedni fog. Aztán ahogy haladunk majd előre az időben és a közhangulat is tovább javul (és bízzunk benne, hogy a járvány fertőzöttségi statisztikái se ugranak meg jelentősen), úgy akár még júniusra (elsősorban június második felére) is nagy mennyiségű last minute foglalás fog beérkezni. Vagyis egy furcsa jelenségnek leszünk majd szemtanúi, amikor augusztustól nézve, időben visszafelé fog a pick-up felépülni. (Normális körülmények között tudjuk, hogy ez épp fordítva szokott lenni, vagyis az intenzív növekedés a soron következő 2-3 hétre van és ahogy haladunk előre az időben, úgy csökken az új foglalások mennyisége).

Továbbra is érdemes a szeptember-október hónapok emelkedő dátumainak árazására már most odafigyelni, mert idén minden bizonnyal sokkal hamarabb fognak az őszi hétvégék és az ünnepi időszakok (beleértve az év végi ünnepeket is) pick-upolni, mint az előző években, így ha nem lépünk az árazásunkkal és az értékesítési megszorítások (minimum éjszaka, érkezési nap kizárása) alkalmazásával időben, akkor számos yieldezési lehetőségről lemaradunk, amivel értékes átlagárat és így bevételt veszíthetünk.

Related Posts