Akár a fenti cím is lehetett volna a 2018-ban a Nádas Tó Park Hotel***superior -ban megrendezett zártkörű, kizárólag ügyfeleink számára biztosított RESnWEB Best Practices Workshopunk mottója, mely során szakmai újdonságaink és tippjeink, jó gyakorlataink mind azt a célt szolgálták, hogy megkönnyítsék és egyszerűsítsék partnereink szállodás mindennapjait.
Gyenes Ákos szakmai vezetőnk a délelőtt folyamán a várva-várt Pre-Arrival Emailt és az Ajándékutalvány modult mutatta be, melyeknek már a helyszínen elismeréssel adóztak résztvevőink. Az érkezés előtti email küldés kapcsán kiemelte, hogy használatával növekedhet a vendégelégedettség és a bevétel, csökkenhet a no-showk száma, az online bejelentő lappal pedig a check-in ideje csökkenhet, így az email fontos lépése a vendéggel való direkt kapcsolat és a márkaszeretet erősítésének, mellyel mindkét fél nyerhet.
Az ajándékutalvány modul egyszerű, gyors ugyanakkor változatos és okos megoldásokban gazdag rendszere szintén sok pozitív visszajelzést kapott már a ’premier’ alatt. Ákos hangsúlyozta, hogy nem csupán a közeledő karácsonyi szezon alkalmával tehermentesíti a szállodásokat, hanem egész évben hasznát tudjuk venni egy olyan felületnek, melyen rugalmasan, automatizáltan, vágykeltő megjelenítéssel tudjuk utalványainkat értékesíteni.
Ezután a RESnWEB online fizetési lehetőségeinek, egyebek mellett a SZÉP Kártyák online elfogadásának ismertetése következett, melynek kulcsüzenetei a konverziónövelő hatás, az egyszerűség, illetve a vendég fizetésének és a szálláshelyen dolgozók munkájának megkönnyítése és kényelmessé tétele voltak. Egy újabb win-win.
Könnyű ebédünket az előadó terem napsütéses tóparti teraszán és kertjében, csodás környezetben fogyaszthattuk el, majd a délután során a foglalás online módosítása, a HostWare interface, az OTA vs. direkt gyerekárazás, a szegmentált ajánlatküldés, az általános kedvezmények, az ár összehasonlítás integrálása és egyéb aktuális témákban kaptunk értékes ötleteket, tapasztalatokat, friss, innovatív látásmódokat, megszívlelendő, beszédes statisztikákat.
Örömünkre szolgál és köszönjük, hogy az ország számos pontjáról érkezett közel 80 partnerünk aktív részese volt rendezvényünknek és kérdéseivel, visszajelzéseivel hozzájárultak a szakmai eszmecseréhez, egyúttal kifejezték igényüket jövőbeni hasonló rendezvényekre.
Köszönjük a Nádas Tó Park Hotel***superior-nak a professzionális vendéglátást, a szemet gyönyörködtető panorámát és a simogató napsütést!
Annyit ígérhetünk, hogy folytatása következik!